szarkoidózis, COPD, veseelégtelenség, COVID sztori, baktériumok…
szarkoidózis, COPD, veseelégtelenség, COVID sztori, baktériumok…
Tartalom
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
- Mit mutatnak ki a labor-vizsgálatok?

Mit mutatnak ki a labor-vizsgálatok?

Magában egyetlen teszt sem utalhat egyértelműen sarcoidososra. A röntgen és a vérkép elemzés az első vizsgálat, amit az orvos elrendel. A tüdő állapotfelmérő vizsgálatai általában segítik a diagnózis felállítását. Más vizsgálatok is alkalmazhatók.
Az orvos által rendelt vizsgálatok eredményei segíthetnek felállítani a sarcoidosos diagnózisát, vagy figyelemmel kísérhetjük a folyamat alakulását, a beteg állapotának javulását vagy romlását.


Mellkasi röntgen:
A mellkasi röntgen az orvos segítségére lehet, abban, hogy képet kapjon a tüdő, a szív, a környező szövetek állapotáról, valamint a nyirokcsomókról, ahol a védekező fehér-vérsejtek keletkeznek, és ahol elsődlegesen fellelhetők a sarcoidosisra utaló tünetek. Pl.a nyirokmirigyek duzzanata a két tüdőlebeny között feltűnhet a röntgen felvételen. Egy röntgen felvétel arra is fényt deríthet, hogy a tüdő mely területei érintettek.


Tüdő állapotfelmérő vizsgálat
A tüdő állapotának felmérését célzó vizsgálatokból az orvos megtudhatja, hogy a tüdő megfelelően ellátja e a funkcióját. Kielégítő e az oxigén széndioxid gázcsere a vérben. A sarcodosisos pánciens tüdeje nem az elvárásoknak megfelelően működik, mivel a granulómák és a tüdő fibrózisa csökkentik a tüdő kapacitását és zavarják a megfelelő gázcserét a tüdő és a vér között. A vizsgálat egyik részeként a páciens belefúj a spirometer nevű gépben. Ez a mechanikus műszer méri a tüdő térfogatvátozását be és kilégzéskor és regisztrálja az időt is, amely alatt a folyamat végbemegy.


Vérelemzés
A vérképelemzés értékei a vérsejtek típusát és számát és megmutatja, hogy a test vérsejtjei jól működnek-e. Mérik a különféle vérben előforduló fehérjék szintjét is , amelyek felelősek az immunrendszer működéséért, kimutatják a sérum calcium szintjét és az abnormális máj-funkciót, amely gyakran kisérőjelensége a sarcoidosisnak. A vérvizsgálat mérni tudja a vér angiotensin nevű összetevőjét is – ez egy átalakító(bontó)enzim. Mivel a granulómákat alkotó sejtek nagy mennyiségű angiotensint halmoznak fel az enzim szintje várhatóan magas a sarcoidosisos betegekben. Azonban az angoitensin szint nem mindig magas, ugyanakkor a megnövekedett szint más betesgégekre is jellmző lehet.


Tüdőfürdő(gócos tüdőgyulladás esetén)
Ez az eljárás a bronchoscope nevű műszert alkalmazza, amely egy hosszú szűk cső, elkeskenyedő véggel mely kimossa a sejteket és más egyéb anyagokat a tüdő belső felületéről. Az átmosott folyadékot megvizsgálják és belőle különféle sejtek és más összetevők jelenlétét mutatják ki, amelyből következtetni lehet gyulladásra, ill. a tüdő immun aktivitására. A fehér vérsejtek nagy számú jelenlétéből arra lehet következtetni, hogy a tüdőben gyulladás van.


Biopsia
A bronchoskóppal nyert tüdőszövet minták és más szövet minták , mikroszkópikus vizsgálatából az orvos meg tudja határozni, hogy a testben hol keletkeztek granulómák.


Galluum-bevitel
Ennek az eljárásnak a során az orvos egy radioaktív vegyi anyagot (gallium 67et) fecskendez a páciens vénájába. A gallium felgyülemlik a test sarcoidosisos és egyéb gyulladásos területein. 2nappal a befecskendezés után a testet radioaktivitás vizsgálatnak vetik alá. A test bármely részén felhalmozódott gallium utal gyulladásos tünetre, és még arról is számot ad, hogy mely szövetek, milyen mértékben érintettek. Azonban mivel bármiféle gyulladás gallium felhalmozódásként jelentkezik, nem feltétlenül egyértelmű, hogy a páciensnek sarcoidosisa van.


KVEIM vizsgálat
Ennek a vizsgálatnak a során standardizált sarcoid-szövet anyagot injektálank a bőrbe. Egyrészről az injekció helyén egyedülálló felhalmozódás megerősíti a sarcoidosist, másrészről voszont az eredmény nem feltétlenül pozitív, noha a betegnek sarcoidosisa van.
Nem alkalmazzák gyakran, mert nem kaphatü megfelelő tesztanyag. Néhány kórház az USA-ban készít preparátumot saját, belső használatra.


Hasítófény vizsgálat
A hasítófénynek nevezett lámpa lehetővé teszi a szem belsejének vizsgálatát. Kimutatható vele a sarcoidosis okozta károsodás.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Kedvenc linkek!
 
számláló
Indulás: 2004-04-13
 
naptár
2025. Június
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
G-Mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG